Motorházán cipelte egy autós a másikat egy baleset után Pesterzsébeten

Motorházán cipelte egy autós a másikat egy baleset után Pesterzsébeten

A balesetet okozó ittas férfi elütötte, majd 55 méteren át vitte a motorháztetőn a vétlen sofőrt, mert az vissza akarta tartani.

Közlekedési baleset történt május 19-én este Budapesten a XX. kerület Vágóhíd utca és Szepesség utca kereszteződésében, mert egy 68 éves férfi Mercédeszével nem adta meg az elsőbbséget egy Nissannak, melyet egy nő vezetett. Az ütközés következtében a Nissan áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol szemből, egy szabályosan közlekedő autó érkezett. A szemből érkező autó sofőrje, jobb oldalra rántotta, hogy ne karambolozzanak és az útpadkának ütközött.

A police.hu beszámolója szerint a padkának ütközött autó vezetője kiszállt és a Mercedes sofőrjéhez ment, aki ekkora már kiszállt az autóból. A vétkes sofőr felvette az úttestről a Mercedes rendszámtábláját, majd beszállt az autójába és az előtte álló férfit elütve próbálta a helyszínt elhagyni.

 

A vétlen férfi a motorháztetőre esett, akit a menekülő sofőr 55 méteren át vitt magával a motorháztetőn. Az elütött férfi – aki könnyű sérüléseket szenvedett - kapaszkodott a Mercedes motorháztetőjébe, de így is nagy szerencse, hogy nem történt komolyabb baleset.

A rendőrök az erősen ittas 68 éves férfit a helyszínen elfogták, előállították és közúti veszélyeztetés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi vezetői engedélyét a rendőrség elvette.



Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20200522_Motorhazan_cipelte_egy_autos_a_masikat_egy_baleset_utan_Pesterzsebeten#rss

hvg.hu

A Petrényi Család Honlapja